









Üdvözlünk a Libavonat zenekar honlapján!
A Libavonat gyerekzenét játszó zenekar, de nem gyerekzenekar. Családias hangulatú koncertjei során a saját dalok és gyerekdalok mellett különböző zenei játékokkal, interaktív, humoros, "táncos" műsorával kápráztat el kicsiket és nagyokat egyaránt.
A Libavonat Zenekart 2006 június 1-én alapította Papp Attila Tilu, aki édesapja id. Papp Attila néhai margittai magyartanár gyermekköteteiből (Csillaghullás-1990, Libavonat-1991, Három dudán egy hangon-1995, Ireg makacs kakasa-1997, Oktondi Okosok-1999) zenésített meg verseket. Id. Papp Attila (1944-2002), tanár, költő, színműíró, helytörténész, lapszerkesztő és publicista, néprajzkutató, Margitta város díszpolgára, a helyi művelődési élet szervezője volt.
Emlékére Margittán a Horváth János Társaság, évente szervez szavalóversenyt, ahol a kisdiákok id. Papp Attila gyerekköteteiből adnak elő. 2006-ban az első szavalóverseny alkalmával felkérték Papp Attilát Tilut, hogy zenéljen a gyerekeknek. Mivel zeneszerzéssel is foglalkozott, kézenfekvő volt, hogy édesapja verseiből zenésítsen meg. Az első években a zenekar csak ezeken a szavalóversenyeken lépett fel változó felállásban. Tilu nem is tervezett ezekkel a saját dalokkal, koncertekkel semmit a jövőre nézve, amíg a szavalóversenyen résztvevő egyik zsűritag, Meleg Attila (az MM Pódium Színház társulatvezetője, rendezője) nem ajánlotta fel egy közös előadás létrehozásának lehetőségét. A közös előadásnak akkora sikere lett a gyerekek körében, hogy Tilu úgy döntött, tovább kell csinálni az elkezdett munkát és folytatni kell a gyerekkoncerteket. Elkezdett a zenekar promoválásával foglalkozni úgy, hogy a hosszú évekig egy koncertre összpontosított zenekar a 2014-es évben már ötven koncerttel büszkélkedhetett. Ebben az évben készültek el első stúdióban felvett dalaik és első videoklippjeik is. Tematikus műsorrendjeik alkalmazkodnak ciklikus magyar kulturális hagyományainkhoz, valamint alapvető emberi értékeinkhez. Minden dal egy új világot elevenít meg a gyerekek számára, melyek elevenen élnek a gyermeki képzeletben. A interaktivitás koncertjeik fő pillére, amely abban nyilvánul meg, hogy a gyerekek észrevétlenül hang, mozgás és memória gyakorlatokat hajtanak végre. A ritmikus mozgáskordináció felszabadítóan hat kicsikre és nagyokra egyaránt.
A minőségi hangszerelésben a country, etno, jazz elemek keverékében olyan hangszerek is feltűnnek mint a tölcséres hegedű, ukulele, szájhermonika, melodika. Ezköztáruk másik kiapadhatatlan kelléke a humor, mely minden dalukat övezi.
2017-ben a Picur viaDal gyerekdalok versenyén, az Év legnépszerűbb gyerekdala 3. helyezettje lett Tilu a Sárga az új kalapom – Alma Együttes: Ma van a szülinapom paródiájával.
2018-ban az MTVA által meghirdetett AranyCore zenebajnokságon, melyre Arany János verseiből lehetett megzenésíteni, A fülemile dallal 2. helyezett lett Tilu. A felvételen még közreműködnek Varga Imre klarinétművész és Szabó Attila gitártanár.
Alapfilozófiájuk: Ha a gyerekek nem izzadnak le, nem volt jó a koncert!
Már több fellépésünk alkalmával is elkeresztelték őket az “Erdélyi Alma zenekarnak”, amelyet ők nagyon megtisztelőnek tartanak, de véleményük szerint attól még távol állnak.
Koncertjeik java Magyarországon és Erdélyben van, de Felvidéken és Németországban is felléptek már.
Koncerteztek Budapest Papp László Budapest Sportaréna, Vasúttörténeti Park, Millenáris Park, Történeti Múzeum, Kolozsvár, Marosvásárhely, Frankfurt stb.
A zenekar tagjai: (kezen és lábon kívül)
Papp Attila Tilu - ének, billentyűs hangszerek, gitár, hegedű, ukulele
Margittai Tamás – ének, billentyűs hangszerek, gitár, klarinét
Táncos animátorok Balogh Annamária és Mikló Bea.
Felvételeken közreműködnek:
Gavrucza Nagy László - ének, gitár, szájhermónika
Klarinét: Varga Imre
A Libavonat zenekar fellép különböző gyermekrendezvényeken, legyen az szabadtéren, művelődési házban, óvodában, iskolában, fesztiválokon, céges rendezvényeken, gyerekzsúrokon és bárhol, ahol két fedőt össze lehet csapni.
Tíz évesen lúdtalpas voltam, húsz éves koromban a szőke libákat szerettem, harmincason libabőrös lettem egy jó zene hallatán, most pedig LIBAVONAT-os vagyok!